Szakmai beszámoló


a 5102-01-0185/17 pályázati számú támogatási szerződéshez, „”Együtt az Őrségben” címmel tanulmányút megvalósításának támogatásáról.

A kiértesítést követően a programtervnek megfelelően megkezdtük a közreműködőkkel a tanulmányút szervezését, amit 2018.május 12-én szombati napon bonyolítottunk le.

A tanulmányút közreműködői voltak:

Felkértük továbbá Molnár Kálmán nyugalmazott iskolaigazgatót, a Békás című könyv íróját, hogy az egyes alább felsorolt úti célokról mély szakmai felkészültséggel ismertetőt tartson a résztvevők számára.

Május 12-én reggel 7 órakor 47 fővel indultunk a tanulmányútra.

Útközben a Békás Jövőjéért Közhasznú Egyesület elnöke Tüske Kornélné tartott egy átfogó ismertetőt az Őrségről, amelyben hallhattuk az Őrség elhelyezkedéséről, földrajzáról, természeti adottságairól, idegenforgalmi látványosságairól.

Őriszentpéteren megnéztük a programtervnek megfelelően az Árpád kori templomot, a csörgő alma gyümölcsöskertet, elsétáltunk középkori téglaégetőhöz, valamint megtekintettük a művelődési házban a helytörténeti kiállítást. Mindegyik látnivalóról tartalmas ismertetőt kaptunk Molnár Kálmán Igazgató Úrtól. Látogatásunk idején éppen zajlott egy vásár, ahol a helyi kézművesek és kistermelők áruit láthattuk és vásárolhattuk meg.

Egyik helyi étterembe egységáron húszféle megszokott, illetve helyi hagyományos ételekből válogattunk, ki-ki ízlése szerint.

Ebéd után program szerint következett Szalafő település felkeresése. Mindenkinek nagy élményt jelentett a Pityerszeri Népi Műemlék Együttes. Tartalmas élvezetés idegenvezetés mellett betekinthettünk a régi korok építészetébe, népművészetébe, hagyományaiba. A bivalycsorda is – különösen a gyerekeknek- érdekes látnivaló volt. Módunk nyílt megismerni a tökmagolaj készítés rejtelmeit, megkóstolni a jellegzetes réteseket a Balogh porta takaros környezetében. A Ferenc Portán az állattartás sokféleségét tapasztalhattuk finom ízesített kecskesajtot kóstolhattunk, vásárolhattunk.

A friss élmények hatása alatt már a hazaúton megfogalmazódtak különböző ötletek, amiket mi is hasznosítani tudnánk:

Évszakonként egy-egy piac, kirakodó vásár a faluban, a népi értékek összegyűjtésével, illetve állandó bemutatásának próbálkozása, a helyi értékek bemutatása különös tekintettel a Hollán-Békássy Sírkápolnára, mindezek Facebookon való feltüntetésére, a helyi magánkézben lévő békási halastó tevékenységének bemutatására.

A szerzett ismereteket, élményeket be tudjuk építeni különböző rendezvényeinkbe például: a cserépedények- agyagozás, nádfedeles kunyhóépítés, gyermeknapon. Az értéktárunk bővítésében, gondozásában, kezelésében résztvevők tapasztalatot szereztek arról, hogy hogyan tárhatók fel, illetve menthetők meg a régi korok értékei a jövő számára. Jó volt látni ahogy az idős emberek ráismertek a régi mezőgazdasági szerszámokra gépekre felidézték ifjúkori aratásaik nehéz és szép munkájuk emlékeit. Eszükbe jutott a padláson elfekvő régi holmik használati tárgyak, amit szívesen közszemlére bocsátanának. Az idősek, középkorúak fiatalok és gyermekek részvétele egyaránt fontos volt.

Az időseknek az élmény, a középkorúaknak és fiataloknak a tenni vágyás felébresztése, a gyermekeknek pedig a jövő generációnak nevelése szempontjából volt értékes a tanulmányi kirándulás. A www.bekas.hu oldalon szavak helyett beszéljenek a képek.

Farkasné Csendes Tímea
polgármester

Békás, 2018.09.06.